„Azt mondják tisztás. Tisztás az erdőben. Miért éppen ott nem nő fa, még bokor sem. Mert más a talaj, magasan van a talajvíz, lehet. Én inkább azt hiszem, hogy ott, ahol a tisztás van, ott történt valami nagyon régen. Olyan régen, amire már senki sem emlékezhet. Talán csak a fák. Ilyen helyeken, ha a tisztás körvonalára állok, oda, ahol az első sorban álló fák, vagy egy kicsit hátrébb, úgy látom, hogy a fák lenéznek arra a helyre.”

„Egyre jobban izgat, hogy a tájban áltitkos helyeket hozhassak létre. Ezekkel a helyekkel megidézni, provokálni szeretnék eseményeket. Önmagunkból kierőszakolni, és a földből és élőlényeiből is kierőszakolni egy új megnyilatkozást, egy olyan tudás megnyilatkozását, mely összefügg az élőlények kényszerű sokféleségével. Arra gondolok, hogy mi, emberek is ugyanúgy, ugyanazt gondoljuk, és egymásnak érthetetlennek mondjuk, hogy vannak lények, akik hátratett kézzel járnak a földön, e kezekkel fogni nem tudnak, de kiterjesztik két oldalt és szállnak, mások hatalmasak, nehezen lesznek, minden tagjuk oszlopnyi vastagra nő, ujjaik összetömörödnek a súly alatt, bölcsek lesznek, mint a föld…”