„A Visegrádi Erdei Művelődési Ház alapfunkciója az, hogy a kirándulóközpontba érkező emberek tudatosan kapcsolatba kerülhessenek a természettel. Itt megismertetik őket a füvekkel úgy, hogy különféle teákat is lehet belőlük főzni, a gombákkal, az állatokkal, az erdővel; könyvtárral, diatárral, videotárral és egyebekkel fölszerelve kell majd működnie. Ez a ház az embereket a természethez való kapcsolatukban próbálja tudatossá tenni.

Maga az épület dombház, amely mintha kiemelkedne a föld alól. szétszakítva a földet, sárgaréz fémpikkelyekkel fedve, s ez alatt a föld- és fémfedés alatt, amelyet egy korona koronáz meg, egymásba ható kettős kupola áll, amelyet tizenkét oszlop tart, az oszlopfőkre a zodiákus csillagjegyei vannak felírva, és úgy van tájolva az épület, hogy a két nagy főbejárat tengelye a március 21-én felkelő Napra tekint, maga az opeion napóraként tud működni a téren belül.

A kapukat naturálisán megfaragott sasok tartják, az opeionon át a koronán keresztül besüt a nap, stabilizálja és jelzi az épület helyzetét, és ennek a tájnak a helyzetét is a múló időben. Azért szeretem ezt a házat, mert ebben mindaz, amit új gondolatnak nevezhetek, amit én egyáltalán hoztam az építészetben, az ebben gáncs nélkül és maradéktalanul kifejeződik.”

Makovecz Imre építészetének egyik jelentős mérföldköve a visegrádi épületek megtervezése volt. Ezek a munkák nyitják meg a lényszerűen formált tervek sorát, amelyekben egy új módszert nyit a korábbi, tevékenysége első éveire jellemző antropomorf tervekkel összehasonlítva, amelyeknél a lényszerűséget szubjektív szobrászi eszközökkel fejezte ki. Az új megoldások közé tartozik a deszkaburkolat, a granicafedés, de lényegében új módszer a magyar nyelv ősi rétegében őrzött, az építés elemeire vonatkozó és valamilyen lényszerűségre utaló kifejezések szó szerinti alkalmazásából adódik.

Ez a törekvés az antropomorfjelleg objektivizálására végigkíséri a ennek a korszaknak terveit, amely megjelenik a Visegrád-mogyoróhegyi épületek sorát lezáró Erdei Művelődési Háznál is, annak sas alakú sasfák által tartott szárnyforma kapuszárnyain. Ebben az épületben új gondolatként jelenik meg a föld alól feltörő erő, az éjféli Nap motívuma.

„Arról az éltető fényforrásról van szó, mely a Megváltó pokolraszállása óta, Káin megszabadítása óta a Föld középpontjában ragyog, és sorsunk függvényében átragyog a Föld kérgén, mert új Nap, új Ég megteremtése a feladatunk a Megváltás óta. Az éjféli Nap, ugyanúgy, mint 1956-ban, ebben az évben is átragyogta Kelet- Európát”- írja Makovecz 1989-ben. A földből kiemelkedni látszó, aranyosan fénylő tetejű épület, amely azonban már születésekor össze van kötve az éggel, a természetes talajt emeli meg: ráfut a fűvel borított föld. A pillérek gyűrűje egy félgömb és egy azt körülölelőfél tórusz terét választja el, pontosabban a belső tér és körbefutó folyosó egységes, de a funkcionális igényeknek megfelelően elválasztható terét hozza létre.

A föld alól feltörőforma, amely egy tiszta és mágikus természeti formát, fák által körbevett tisztást idéz fel a belsejében, sok további tervben a múlt sötét erőivel, hatásaival szembeállított, jövőbeli impulzust képviseli. Szavakba öntve: mindezekkel a tervekkel hozzájárul ahhoz, amit az emberiség okkult és mindennapi feladatának tekint, az éjféli Nap felemelését a Föld mélyéből.

Az egész életművet végigkísérő megoldás, az épületeket körülvevő, fűborította földfeltöltés az alépítmény földkarakterét őrzi, a dombház ezt a földkaraktert egyesíti az éggel, mert az éjféli Nap a föld alatti ég-karakter megszemélyesítője, ami a föld alól kiemelkedve az ég és föld határán ölt testet. Ez voltaképpen minden kupolájának tartalma.

Rajzok

Tervek

Fotók