Ugrás a tartalomra

Makovecz Imre

Rovataink:

Főoldal

Szent Mihály küzdelmének temploma

A felső-krisztinavárosi plébánia területén a II. világháború alatt templomot kezdtek építeni, melyet a háború miatt félbehagytak. A földszintig jutottak, a pillérek betonvasai kiálltak az égbe. A Rákosi kor a területet és a félbehagyott épületet elvette az egyháztól, s a hetvenes évek végén „diszkót” csináltak belőle. A szentélyben zene és tánc uralkodott.

Ebből a fizikai és szellemi torzóból kell templomot tervezni úgy, hogy a megépített

alaprajzra építünk.

Egyre fontosabb, ahogy az élet végéhez érek, az az erő, amely képes legyőzni a „sárkányt”, a torzat, az okos és önző torzulást, az életerőt módosító kísértést.

Egyre fontosabb az elegancia, mely a sötétség erőit féken tartva egyensúlyt teremt, mely feltétele a belső békének és így a teremtés céljának, a szabad embernek.

Ezért Szent Mihály-templom, ezért szentek és kárhozottak temploma az a templom,

amelyet ide terveztem.

Az épület tornyai a jegenyékhez hasonlóan elevenek. A templomhajót íves fadongák fedik le, s a templomhajó mintegy kétharmada befelé, fejjel lefelé is megépül. Az alsó és felső templomot üvegfödém választja el.

Mit jelent ez? Hogy a látható valóság láthatatlan ellentétét, inverzét is láthatóvá teszem, hogy az üvegfödémen álló ember, aki együtt akar élni és erőt akar kapni az eucharisztiából, lássa be, hogy peremen, határhelyzetben áll ég és föld között, hogy a sárkány világa ellenére a megváltás kapuja előtte is nyitva áll, de a világot úgy teremtették, s benne őt magát is, hogy reális alternatíva előtte a kárhozat is.

De a templomban végbement dráma ebben a környezetben azt is bizonyíthatja számára, ha eszik az átváltozott borból és kenyérből, üdvözül.

Szent Mihály legyőzte a sárkányt, de ebbe a világba taszította le. A Sátán gonosz kísértései ellen oltalomra, megerősítésre van szükségünk. Ehhez a teremtő ereje kell, amelyért ebben a templomban fohászkodni lehet, megrendülve attól a harctól, amely körülöttünk és bennünk dúl.

A templomba járó ember feje felett a süllyedő és emelkedő hidakon szentek és kárhozatba hajló emberek szobrai vonulnak, s ugyanezt látja az üvegfödém alatti világban.

A megtörtént és megtörténhetett volna kettőssége, a tettek és mulasztások helye ez, melyet egybefog az Isten Háza.

A tornyokon az egymásra rakódott szenvedések szemei, melyek azonban messzire látnak, mint a sorstól megpróbált emberek szeme.

A vajúdó, a kísértésben magát elveszni és megigazulni is képes emberek temploma, Szent Mihály küzdelmének színtere az új templom.

Minden mű születésének sorrendje van. Először egy kép, és vele az egész minden részletére kiterjedő „hangulat” jelenik meg. Csak ezután jön a szerkezet vázlata, mindegy, hogy zenéről vagy építészetről beszélünk. A kép és hangulat kidolgozása a legapróbb részletig belemerül az anyagba. Egy mű távozása, pusztulása betartja keletkezésének sorrendjét — fordítva. Amikor anyaga megsemmisül, marad a kép és a hangulat. Hol van, hol a helye ezeknek, s hozzáférhető-e? Ez szemléleti kérdés. Igaz-e, hogy minden keletkezés alfája az Ige?

Ha ez nem tisztázott, hanem vegyes, zavaros, nem érdemes folytatni a keresést, nincs értelme a megértést erőltetni. Dönteni kell végleg.

Miért? Mert ha igaz, hogy az Ige, az idea, annak  képe az első, akkor Isten teremtette a világot 6 nap alatt, akkor nincs lineáris fejlődés, akkor ciklikus tér-idő van — talán — a görbült térben, akkor a teremtés drámája az időpont mint idő-tér-hely stb.

Ha nem igaz, akkor marad az ide-oda téblábolás, hogy a 6-os szám, a 666 mint a szentháromság sátáni hármasságának egyik princípiuma alapján a hamis teremtés Demiurgosának* hosszú korszakai stb. Ennél a mosléknál jobb a szürnaturalizmus, jobb a riadt rácsodálkozás, jobb szembenézni a fenségessel, és jobb tudomásul venni az elképzelhetetlen, elfogadhatatlan valóságot.

Jobb elfogadni, hogy valahonnan jöttünk, és valahová el kell menni, hogy megszülettünk, és meg kell halni, hogy nem kezdet és nem vég a születés és a halál. Ez azonban nem lehet enyhítője, elmismásolója a tények drasztikus és elfogadhatatlan valóságának. Indokolt és szent az őrjöngő sírás, toporzékoló könyörgés az életért a halállal szemben, és riasztó a fájdalom és a vér, amelyben megszületünk. Nem széplelkeknek való a fenséggel szembesülni.

* Teremtő istenség neve Platónnál

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra