Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Kecske utcai irodaház, Budapest

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Kecske utcai irodaház, Budapest

A Kecske utcai irodaház létrejötte valójában utolsó állomása egy hőstörténetnek, ami Makovecz Imre munkásságának kulcsfontosságú része. Zsenialitását nem épületeiben vagy filozófiájában érhetjük csak tetten, hanem abban a képességében, hogy felismerte és tettekké tudta formálni azt, hogy mi is az emberiségnek az individualizálódáson túlmutató feladata: hogy közösségben gondolkozzon.
Ezt már fiatalon felismerte, és a magán-szabadiskolákon, a kommunizmus alatt nem kevés energiát belefektetve, nem kevés veszéllyel és akadállyal szembeszállva valósította meg azt az elképzelését, hogy minden gondolat tettekké való formálásához közösségekre van szükség. Folytatódott ez a Makona építésziroda, a Kós Károly Egyesülés megalapításában, a Vándoriskola és Visegrádi táborok kialakításában, majd az Országépítő folyóirat elindításában is.
Mindezek után alapította meg a Magyar Művészeti Akadémiát, amely évekig működött ugyanebben az épületben.
Így tehát a Kecske utcai Irodaház ezeknek a közösségi szerveződéseknek adott végül konkrét és szimbolikus otthont.

A Közösség

„ Az építészet nagyon elevenen összefonódott a közösségfejlesztéssel. Előtérbe került az építés drámája, az volt a fontos, hogy mit jelent az épület az építtető közösség életében. Arról van szó, hogy az épület megformálása helyett egy másik alakító erő lép előtérbe ebben a drámában. A közösségalakító formáé, ami a drámát a végkifejlethez tudja vinni.
A közösségnek való építés és közben a saját közösség építése párhuzamos folyamat. Utóbbi a magán-mesteriskolákkal kezdődött, a visegrádi táborokkal folytatódott, a nyolcvanas évek városrevitalizációs terveinek csapatmunkájával, a saját iroda megnyitásával, aztán a Kós Károly Egyesülés megszervezésével és számtalan további szervezetével, amelyek különféle társadalmi köröket jelentettek, mint például a Művészeti Akadémia is.”

A Makona

„Úgy kezdődött, hogy harmadmagammal csináltam egy gazdasági munkaközösséget, és abban egy szem fiatal sem volt. Ebben az időben folytak a visegrádi tábor munkái. Miután a visegrádi táborok embereiből tíz-tizenöt végigcsinált egy profi építkezést, előtte három évig végigcsinálták a nyári tábort, annak előadásait, egynek-egynek odaadtam egy magánmegrendelés szerkesztői munkáját. Aztán megjelentek egyszer és mondták, hogy szeretnének nálam dolgozni. Mondtam, hogy fiúk, ez így nem megy. Csináljatok egy önálló gmk-t, kezdjetek el így valahogy dolgozni. Lehet, hogy fogok tudni nektek munkát adni, lehet, hogy nem. Aztán úgy hozta az élet, hogy ez a munkakapcsolat egyre intenzívebb lett. Ambicionálták, hogy ki jöhet be a Lánchíd utcába dolgozni (első Makona iroda), mert számukra jó dolog volt, hogy ott lehetnek. Megismerték, hogy tárgyalok, milyen viszonyom van a megrendelőimmel.

Aztán Nagy Ervin azt mondta, hogy borzasztó kicsi ez a hely, reggeltől estig folyt a tárgyalás, nem lehetett rendesen dolgozni, egymás hegyén-hátán voltunk. Nagy Ervin azt mondta, hogy miért nem csinálok egy nagy irodát, ahol ott lehetnek a fiatalok, és ott lehet élet, kialakulhat egy normális kapcsolat. Summa summárum, egyesült a két gmk, létrehoztam egy kisszövetkezetet (Rumbach Sebestyén utca, második Makona iroda) és kibéreltem ezt az irodát. Addigra ezek a fiatalok tudták, hogy nálam hogyan kell dolgozni, milyen feltételei vannak. Megküzdöttek velem, mert köztük vannak rendkívül önálló karakterű építészek, akiknek eszük ágában sincs Makovecz stílusban tervezni. Ide nem jött olyan, akinek nem tetszett a dolog.

Akinek az én magatartásommal, az én ügyvitelemmel, az egész üggyel problémái voltak, az nem maradt. Aki itt dolgozott, az nem tehette meg, hogy egy hálózsákkal elmegy valahová és bárhol elalszik, mert képvisel egy jogi személyt, építészmérnökként kell viselkednie, egy igazgató, tanácselnök, egy párttitkár partnerének kellett lennie. Nem engedheti meg magának, hogy lemegy a helyszíni bejárásra, és azt mondja, hogy én majd megalszom az előcsarnokban.”

A Kós Károly Egyesülés

„A Kós Károly Egyesülés valóban „alulról” szerveződött, önerőből létrehozott, jellegét tekintve: Szövetség, Szabadiskola, Mesteriskola, Vállalkozói Klub működik keretei között. Valóban országos, mert a megalakulás pillanatában három budapesti és négy vidéki kisszövetkezet hozta létre. Tagjai vállalkozásukat a mai magyar valóság összefüggéseiben koherensen értelmezik.”- olvasható az 1990-ben megjelent első Országépítő című folyóiratban.

Az Országépítő folyóirat

Az ORSZÁGÉPÍTŐ című folyóiratot 1989-ben alapította a Kós Károly Egyesülés, első száma 1990 nyarán jelent meg. Kiadója az Egyesülés nevében a Kós Károly Alapítvány. A folyóirat célja, hogy a magyar organikus építészet és a szerves, holisztikus, vertikális gondolkodás különféle területeiről származó eredményeket nyilvánosságra hozza. A közlemények tárgykörébe tartoznak többek között a magyar kultúrtörténet jelentős, de kevéssé ismert eredményei, a szerves építészet nemzetközi eseményei, korunk történelmének szellemtudományos értelmezése, a környezet problémáinak átfogó megközelítése. A folyóirat mellékletei alkalmanként egy-egy téma bővebb kifejtésére, a témához illő forma alkalmazására adnak lehetőséget. A folyóirat alapító főszerkesztője †Makovecz Imre.

A Vándoriskola

„A Vándoriskola olyan nem hivatalos, posztgraduális képzés, ahol a frissen diplomázott építészek mesterek mellett munkavégzés közben sajátíthatják el a szakma gyakorlati fortélyait. Hat félév alatt elvileg hat építésziroda munkájába, működésébe van alkalma betekinteni a vándorépítészeknek, kicsit a középkori céhes legények inaséveihez hasonló módon. Emellett részt vesznek elméleti képzéseken, tervpályázatokon, kirándulásokon. A képzést diplomázás zárja le, ahol is a végzett vándor egy általa tervezett és megépült, vagy épülőfélben lévő házat mutat be a mesterek testületének.”

Visegrádi táborok

„Több évfolyam összegyűlt a táborban, építettek és hallgatták, amit Imre mondott, és ez a húzóerő még a kicsit másképpen gondolkozóknak is vonzó volt. 20 éven keresztül folytatódott a tábor, mindig más csapattal, 4-5 évente mindig kicserélődött a társaság. Magát a helyszínt is Makovecz találta ki. Az az érdekes, hogy így utólag végiggondolva összeáll egy kép, hogy a háttérben, amikor még nem figyeltünk erre és nem vettük észre, tulajdonképpen ő kitalálta és elrendezte a tábort, és mindent megszervezett.

A másik pedig Imre személye volt, ami nagyon vonzó volt, találkozni egy jó, és nyitott szellemű emberrel, akit Mágusnak neveztünk magunk között, és aki mindig mondott valami jót a tervekről, az életről, és egy egészen más világot közvetített, mutatott, amit addig soha nem tapasztaltunk. Kinyitott egy kaput a világra, szinte eddig be voltunk zárva, most ki lehet menni és körül lehet nézni, hogy mi van kint. A konkrét szervezésbe és a tábori életbe nem szólt bele, de ma már tudom, hogy végiggondolta és végigcsinálta a háttérben a szükséges szervezést.

Azt mondta egyszer: a Visegrádi Tábor azért van, hogy az emberek ne vágják egymás lábába a baltát. Ilyen egyszerű. És tényleg, a közös munkánál figyelni kell egymásra, és mindenkinek előjön a személyisége, nem lehet rejtőzködni. Értelmes és konkrét munka van, és közben emberi kapcsolatok, viszonyok, dráma zajlik. Egyfajta beavatási folyamat részesei lettünk, tudtunkon kívül.”

Tervek Fotók

Visszaugrás a navigációhoz